BandimegaGiga BandimegaGiga

Név:
BandimegaGiga

Bemutatkozó:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Djed nevű zenekar, ahol Giga énekelt és a dalszerzésben is rész vett. Összeállt a repertoár saját dalokból, de sajnos fellépésig nem jutott el a együttes, egy bizonyos "ok" miatt. Aztán 2013-ban Giga úgy döntött, mégiscsak jó lenne összehozni a bandát, de a régi tagoknak más elfoglaltságuk akadt, így újakat kellett keresni. Bandi jelentkezett a gitáros posztra, de közben megalakult vele a Moon River is és húzódott a dolog, de mivel nagyon tetszettek neki a Djed szerzemények, és Giga többször eljárt a Moon River bulijaira, sok beszélgetés után eldőlt, hogy összeáll a csapat. Azonban Djed néven nem lett volna korrekt folytatni, hiszen az eredetei tagok közül csak Giga szerepel benne, sőt sok-sok beszélgetés után és az első próbán az is kiderült Bandinak is van jó pár dal ötlete, ami a Djed-hez hasonlóan pop-os, de mégis más és úgy döntöttek, maradnak ketten, mint szerzőpáros, fellépéseken pedig vendégművészeket kérnek fel, attól függően, ki ér rá és mekkora helyen kell fellépni ezért BandiMegaGiga lett a név, röviden BMG.

Műfaj:
pop / rock

Számok:


Cím: Méreg, ami átjár
Szerző: Patak - Sovány


Cím: Ámor
Szerző: Freilits - Burkus


Cím: Csak ne az légy (facebook love)
Szerző: Freilits - Sovány

Videók:
https://www.youtube.com/watch?v=syUh53OAcv4

Weboldal:
http://bandimegagiga.hu

E-mail cím:
band...@gmail.com

Státusza: kiesett

Szavazatok: 6

Szólj hozzá!

YouTube