Babra Babra Babra

Név:
Babra

Bemutatkozó:
Részben családi kötődésből adódóan, az együttes zenei identitását alapvetően két magyarországi multikulturális közeg, Bács-Kiskun megye és Budapest határozza meg. A dél-magyarországi térségben élő magyarok, a bolgárok és a cigányok muzsikájának hatását is magán hordozó délszláv tamburazenét, valamint a balkán sűrűbb zenei hagyományát is hitelesen képviselve lett rövid idő alatt a Babra, a főváros egyik népszerű városi folk együttese.

Kiváló, strukturált hangszerelés, stílusos többszólamú vokális megszólalás jellemzi muzsikájukat, amit koncertjeiken elsöprő energiával és lendülettel mutatnak be. A koncertezés mellett a ma is élő Budapest környéki délszláv kulturális közösségekben találtak egy másik otthonra, ahol az aktív táncházas élet résztvevői zenéjükkel.

A fiatal együttes már egy igazán inspiratív szakmai véleményt is elkönyvelhetett magának. A Songlines, a világ legfontosabb világzenei magazinjának főszerkesztője, Simon Broughton, így értékelte produkciójukat: "absolutely highlight".

„A tambura nevű hangszer muzsikánk alapja, amely valaha a szomszédos délszláv népektől zengett át hozzánk. A tamburazene lassan bódító párát eresztett a Kárpát-medence felett, mi pedig most kábultan szívjuk magunkba ezt a "nevettető-zokogtató", dús, napfényes és légies muzsikát, ami úgy megcsiklandozza a lelket…”

Műfaj:
világzene

Számok:


Cím: Androverdan
Szerző: Népzene


Cím: Sano duso
Szerző: Népzene


Cím: More sokol pie
Szerző: Népzene


Cím: Dravamente
Szerző: Népzene


Cím: Bacskai
Szerző: Népzene

Videók:
https://www.youtube.com/watch?v=sW68KHtChTg
https://www.youtube.com/watch?v=zOGHqTmxahg

Weboldal:
http://www.babraband.com

E-mail cím:
band...@gmail.com

Státusza: döntős

Szavazatok: 89

Fórum / / / vélemények
#1 bobi
2015. október 7. 11:29

Picivel több magyar szövegű dalt !

#2 Apró Anna
2015. október 7. 15:19

Hajrá borsóra zenekar!

#3 Kissné Budai Éva
2015. október 7. 21:30

Hajrá Srácok!!! Nagyon jók vagytok!!!!! Sok sikert!

Szólj hozzá!

YouTube